Tárgyi adományok menhelyekre!
A Hangya Közösség 2010-ben adományok gyűjtésével kezdte. A lakossági háztartásokban már feleslegessé vált, de a menhelyeken még hasznosítható tárgyakat fogadta és raktárunkba szortírozva mindenhová
A Hangya Közösség 2010-ben adományok gyűjtésével kezdte. A lakossági háztartásokban már feleslegessé vált, de a menhelyeken még hasznosítható tárgyakat fogadta és raktárunkba szortírozva mindenhová
Állatvédelmi munkásságunk alatt a mélypont mélypontjára értünk. 220 állatvédelmi szervezettel vagyunk kapcsolatban. De most nem tudunk segíteni, pedig talán mi látjuk a legtisztábban, hol
Nagyon-nagyon szépen köszönjük, hogy ennyien megmozdultatok a felhívásunkra. A hét utolsó napjaiban nem voltunk net előtt, nagy fuvart szervezünk, amiről beszámolunk majd. (Nagy drukkokat
2018. év végén egy hatalmas adományosztási hullámot indítottunk. Ilyen még nem volt a magyar állatvédelemben. A Cofidis Magyarország segítségével, a Cofidis Kutyaszemmel programon belül nagyon
Aki picit is ismeri a mai magyar állatvédelem helyzetét, tudja, hogy a vidéki menhelyek minden támogatás nélkül, többszörös túltelítettséggel működnek. A működőképesség határán mozogva. Naponta
A Hangya Közösség az Etikus Adománygyűjtő Szervezetek tagja, így működésünk átlátható és elszámolási kötelezettségünknek minden esetben eleget teszünk. decemberében az Adjukössze.hu felületén karácsonyi közösségi
A Kutyabarát.hu karácsonyi rendezvényére kaptunk meghívást támogató partnerünkkel, a Cofidis Magyarországgal közösen. Beszámolunk magáról a karácsonyi vásárról is, de előtte… A legnagyobb meglepetést mégis a Cofidis
A Cofidis Magyarországgal közösen adománygyűjtést indítottunk az Adjukössze.hu oldalon. Az eredmény bennünket is meglepett, 1.127.200 Ft gyűlt össze, amit a Cofidis Magyarország megduplázott 1 millió
Rekordmennyiségű kutyaházat készítettünk önkéntesek segítségével Megérkeztek a vidéki menhelyekre azok a kutyaházak, amelyeket közel 300 önkéntessel építettünk a Budapesti Fatelep -pel közösen szervezett barkácsnapunkon. Munkatársak, családtagok, baráti
A Díjneten néhány kellemes kattintással lehet segíteni az állatvédelmet. A Díjnet Zrt. decemberi kezdeményezése, hogy karácsonyi támogatásként a díjnet.hu felületén a kiválasztott Etikus Adománygyűjtő Szervezetek közül bárkit
Híreink, eseményeink, sikereink, kihívásaink. Legyél önkéntesünk!
Segítenél?
Vállalati partnerség
Átláthatóság
Kapcsolat: info@hangyakozosseg.hu
Adatkezelési Tájékoztató
Internetes Kártyás Fizetési Tájékoztató
Hangya Közösség Alapítvány Adószám: 18732993-1-42
Bank: MagNet Bank Zrt.
Bankszámlaszám: 16200223-10044991-00000000
CIB Bank
Bankszámlaszám: 10701094-75194011-51100005
A böngészési élmény fokozása, a személyre szabott hirdetések vagy tartalmak megjelenítése, valamint a forgalom elemzése érdekében sütiket (cookie) használunk. A "Mindet elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhat a sütik használatához.
